Döntött a bíróság: nem büntetik meg Trumpot
A New York-i „hallgatási pénz”-üggyel akarták elérni, hogy Donald Trump elveszítse a választást, állítja a megválasztott elnök. A bíró sok kitartást kívánt Trumpnak második hivatali idejére.
A felelősöket azonnali hatállyal bocsássák el. Adjanak ki egy közleményt, amely a félresikerült magyarázkodáson túl elnézést kér a nézőktől.
„A stáb aznap esti időbeosztásával kapcsolatos állítások magyarázatra szorulnak. A »Hősök, királyok, szentek« kiállítás megnyitóján készült Híradó-riportban főként korábbi felvételek láthatók, ezen kívül kizárólag Orbán Viktor megnyitóbeszédének egy részlete jelenik meg – 2:36 percben, azaz csaknem kétszer annyi adásidőt szenteltek az adásban ennek a hírnek, mint a tüntetésnek. A Népszava értesülései szerint viszont Orbán Viktor 18 órától tartott nyitóbeszédet, tehát az MTV stábjának bőségesen lett volna ideje az Orbán-beszéd rögzítése után a tüntetés helyszínére érni.